Amikor folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy az iskolában nem tudunk úgy teljesíteni, ahogyan arra szükség van, ekkor pedig sajnos a jegyeken is látható lesz, hogy nem vagyunk a helyzet magaslatán. Persze mindig van arra lehetőség, hogy a lehető legnagyobb mértékben tisztában legyünk azzal, hogy merre tudunk előre haladni, viszont tény, hogy gyakran remek megoldás lehet egy profi segítség bevonása. Éppen ezért keressünk fel ilyen probléma esetén egy olyan szakembert, aki rendelkezik a megfelelő mennyiségű tapasztalattal a szakdolgozatok terén, hiszen ezzel nem csak nekünk lehet sokkal könnyebb a dolgunk, de az eredményeinken is látszódni fog a pozitív változás. Ha pedig már egy bizonyos ideje úgy döntünk, hogy mindenképp fontosak számunkra az eredmények, a lehető legjobb megoldás, ha folyamatosan konzultálunk és amikor szükségünk van rá, akkor kérünk segítséget. Ez lehet csak maga a vázlat megírása, de akár a teljes iromány átnézése, ennek köszönhetően pedig időben tudjuk javítani a hibákat is, amelyeket esetlegesen vétettünk akkor, amikor megírtunk a dolgozatunkat.