Mindannyian jártunk már úgy, hogy megláttunk valamit a kirakatban, ami megtetszett, de nem vettük meg. Másnap megbántuk és visszatérve a boltba azonnal rávetettük magunkat. Így járhatunk a Desigual sálak nagy választékával is. Szemet gyönyörködtető harmonizációjával az ujja köré csavar minket, minden egyes modellje. Kár is lenne tagadnunk, hogy mesterien alakítják a színeit ezeknek a sálaknak. Látva a sokszínűséget és a formagazdagságot, amivel dolgoznak, kár is lenne a boltban hagyni ezeket a kiegészítőket. Lehet, hogy szekrényünkben már van, egy nem is kevés mennyiségű nyakba való, de ilyen minőségi anyagokból kialakított, személyiségekre szabott sál biztosan elkel még. Ki ne szeretné, ha egy puha anyagot viselhet a nyakán amellett, hogy mindenhez passzol színben és mintában. Érdemes, tehát több fajtát is beszerezni belőle, minden bűntudat nélkül, hiszen a kereskedők tesznek róla, hogy jó áron lehessen hozzájutni. És persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem lenne jó, másnap visszatérni a boltba, mert előző nap nem vettük meg a hőn áhított darabot.