Minden cég életében eljön az az időszak, amikor maximális szinten eleget kell tenni a törvény által előírt kötelességünknek, éppen ezért tegyünk meg mindent azért, hogy a mi házunk táján is a lehető legnagyobb rendben legyenek a papírok. Természetesen fontos, hogy előre lássuk, hogy milyen kiadások és bevételek azok, amelyeket kezelnünk kell, hiszen hosszabb távon csakis így tudunk előre haladni. Egy minőségi és megbízható könyvelő pedig sok esetben igen csak nagy segítség lehet, pontosan azért, mert tudja, hogy nekünk mire is kell odafigyelni, valamint hogy ezen kívül milyen költségek azok, amelyekkel rendszeresen számolnunk kell. Tény, hogy nem utolsó szempont az sem, hogy mekkora cég az, amiről szó van, viszont azokban az esetekben, amikor már hosszú évek óta látjuk a növekedést egy állandó alkalmazásban lévő szakember lehet az, akit mindenképp érdemes megbíznunk. Nem csak azért, mert így nem érhetnek minket kellemetlen meglepetések, de ezen felül a lehető legnagyobb rendben lehet a cégünk és persze a pénzügyek is, éppen ezért ezt is tartsuk szem előtt, amikor előre tervezünk.