Ha az a feladatunk, hogy egy valóban komoly méretű raktárt polcozzunk be, akkor mindenképp legyünk tisztában azzal, hogy milyen előírások azok, amelyeknek maradéktalanul meg kell felelnünk. Ugyanis vannak törvényi rendelkezések, valamint munkabiztonsági megoldások is, amelyeket folyamatosan nyomon kell követnünk, ez mellett pedig az sem utolsó szempont, hogy minden termék, amelyet a raktárban tárolunk, maradéktalanul biztonságban legyen. A salgó polcok már évek óta jelen vannak a raktározás területén, ez mellett pedig az sem utolsó szempont, hogy manapság már valóban különleges darabok közül válogathatunk. A salgó polc árlista egy remek lehetőség arra, hogy maximálisan tisztában legyünk azzal, hogy a teljes bepolcozás pontosan mennyibe is kerül nekünk, hiszen ennek köszönhetően pontosan tudunk számolni. Ha pedig hosszabb távon gondolkodunk, a polcok bármikor könnyedén tovább bővíthetőek, ennek köszönhetően pedig már ez miatt sem kell aggódnunk sem rövid, sem pedig hosszabb távon. Ez pedig egy vállalkozás számára kifejezetten fontos lehet.