ablak javítás

ablak javítás

Nem csak akkor kell az ablakokra figyelnünk, amikor beszereltetjük őket, hanem akkor is, amikor a karbantartásukról van szó. Nem csak meghibásodás esetén válik szükségessé az ablak javítás, hanem akkor is, amikor a cserére nincs megfelelő anyagi keretünk. A leggyakoribb probléma, hogy a nyílászárók nem szigetelnek megfelelően, ebből adódóan pedig a fűtésszámla igen magassá válik. Ugyanis a meleg kiszökik a legkisebb részeken is, így tulajdonképpen lehetetlen befűteni az adott helyiséget. Minden esetben kérjük ki szakember tanácsát az elvégezendő munkával kapcsolatban, valamint kérjük árajánlatot is. A szigetelés menete általában úgy zajlik, hogy a problémás helyekre egy speciális gumi réteget helyeznek el a szakemberek, ennek köszönhetően az ablak tökéletesen védi majd a házat a hideg és meleg levegőtől egyaránt. A meleg nyári napokon így a lakótér hűvösebbé válik, télen pedig a fűtés is intenzívebb lehet. A beépített gumi színe általában illik az ablak keretébe, így nem is lesz feltűnő.