Ha már egy ideje mindenképp szeretnénk biztonságos szinten közlekedni az utakon, érdemes lehet szemügyre venni, hogy milyen törvényi szabályozások azok, amelyek ránk is vonatkoznak. Sajnos tény, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nekünk kell észnél lenni, ekkor pedig semmiképp sem szabad elcsábulni és valami olyan cselekményt elkövetni, amelynek a következménye akár még a jogosítványunk bevonása is lehet. Persze amikor már megvan a baj, nincs mit tenni, ekkor kell a lehető legnagyobb mértékben kezelni és megoldást találni. Ha tanácstalanok vagyunk bizonyos esetekben, akkor pedig szóba jöhetnek olyan segítségek, mint az ittasvezetes.hu vélemények rovata, hiszen itt nem csak arról olvashatunk, hogy milyen esetek azok, amellyel a szóban forgó ügyvédi iroda találkozott az elmúlt időszakban, hanem arról is, hogy miért nem érdemes kockáztatni és ittasan a volán mögé ülni. Hiszen beláthatatlan következményei lehetnek, valamint még az is előfordulhat, hogy ember életek is veszélybe kerülhetnek.