Akik saját vállalkozást vagy céget vezetnek, azoknál bizony előfordul, hogy több száz e-mailt is kapnak megrendelésekkel kapcsolatban. Így nagyon kell arra figyelniük, hogy mindegyikre időben válaszoljanak. De sajnos előfordulhat, hogy megtelik a tárhelyünk és fontos dokumentumokat, iratokat nem kapunk meg, ami nem éppen jó fényben tüntet fel bennünket. Ezért nagyon fontos, hogy minden esetben figyeljünk arra, hogy legyen elegendő helyünk. Ezért a tárhely bérlés esetében jobb lehet, ha már a kezdetekben egy kicsit nagyobbat választunk, hogy elkerüljük ezeket a kellemetlenségeket. És persze a későbbi fejlesztéseknél is jobb, ha már alapból több hely áll a rendelkezésünkre, hogy ne hátráltasson bennünket a munkában. De persze előfordulhat, hogy nem annyira értünk ezekhez a dolgokhoz, így ebben az esetben jó lehet, ha segítséget kérünk szakemberektől. Hiszen csak akkor lehet jól működő és sikeres a vállalkozásunk, ha minden tökéletesen és hatékonyan működik.