Semmiképp se feledkezzünk meg arról, hogy a mai világban már mindenre van megoldás, arról már nem is beszélve, hogy a későbbiek során mindenképp előnyös lehet, ha tisztában vagyunk azzal, hogy egy-egy gép pontosan hogyan is működik és milyen eszközökből tevődik össze. Emellett az sem utolsó dolog, hogy mi éppen milyen feladatokat kapunk, tehát ha például terveznünk kell valamit, mindenképp nézzünk utána, hogy milyen módon tudjuk megkönnyíteni akár a saját dolgunkat is. Többek között egy lineáris aktuátor igen csak sok mindenben segíthet nekünk, arról már nem is beszélve, hogy az egyenes irányú mozgás így tulajdonképpen valóban rövid időn belül oldható meg minőségi szinten. Akár kisebb, akár pedig nagyobb mértékben kell felkészülnünk egy gép megtervezésére, mindenképp alaposan nézzünk körbe, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyek maximális szinten a rendelkezésünkre állnak. Ha pedig már konkrét tervünk van azzal kapcsolatban, hogy milyen útvonalat követünk, azt is láthatjuk előre, hogy pontosan milyen lesz majd a végeredmény, ami szintén fontos.